Szarvhatás

Egy rossz vonás árnyéka

Az agyad nem szívesen hagy fehér foltot abban, amit valakiről gondol. Ami hiányzik, azt abból egészíti ki, amit már észrevett, mert neki csak az létezik, amit lát. A csúnyább orvosról így könnyen kevesebb hozzáértést feltételezel, a gyűrött inges ügyvédről felületes munkát, a dadogó előadóról pedig azt, hogy nem is készült. A név is tükörkép. Ahol a holdudvarhatás fényudvart von valaki köré, ott a szarvhatás ördögszarvakat rajzol a fejére.

A két irány mégsem egyforma erős. Azt gondolhatnád, hogy egy jó és egy rossz hír kiegyenlíti egymást. Valójában ha egy idegenről egy jó és egy ugyanakkora rossz tettet hallasz, általában a rossz nyom többet a latban. A rossz tett ugyanis árulkodóbbnak tűnik, hiszen jót a jó és a rossz ember is tesz, rosszat inkább a rossz. A kutatók a rossz hír nagyobb súlyát negativitás-torzításnak (negativity bias) hívják, és a mérések szerint részben ez áll a szarvhatás mögött is.

Elég egy rossz kezdés. Utána a másik már hátrányból indul, mert amit tesz, azt többnyire ehhez a kezdéshez méred. Egy elfelejtett visszahívás hanyagságnak látszik, egy rosszul sikerült vicc bunkóságnak, egy fáradt, szűkszavú bemutatkozás pedig annak a jelének, hogy ezzel az emberrel úgysem lehet mit kezdeni. Amit tényleg láttál, az mindhárom esetben csak apróság. Amit hozzágondolsz, az viszont már ítélet. Az ilyen embert ráadásul hajlamosak vagyunk kerülni, így ritkán kap alkalmat arra, hogy rácáfoljon a rossz képre.

Hogyan hat a pénzedre

Csütörtök délután bemész egy másik bankba, és megkérdezed, átvihetnéd-e hozzájuk a lakáshiteledet. Az ügyintéző fel sem néz, csak annyit mond, hogy minden fent van a honlapon. Egy hétig készültél erre a beszélgetésre, most mégis ez az egy mondat dönthet az egész bankról. Az ügyintézőnek te vagy aznap a harmincadik ügyfél, fél órája akadozik a rendszer, a kérelmedet pedig nem is ő bírálná el. Te nagy eséllyel maradsz a régi hitelednél, pedig az új hitellel évente több mint 200 ezer forinttal kevesebbet törlesztenél. A bankról semmit nem tudtál meg, csak az ügyintéző rossz délutánjáról.

Görgetés közben még kevesebb is elég. Egy balatoni apartman hirdetésében két elmosódott fotó van, a leírásban két elütés. Ilyenkor sokszor 3 másodperc alatt eldől, hogy aki a fotókra sem figyel, a takarításra sem fog. A szállásadó 74 éves, és ez élete első hirdetése, mert eddig a visszajáró vendégei töltötték meg az apartmant. Mindegyikük után maga takarított. Egy hét nála 60 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló szállásokon, és jó eséllyel az foglalja le, aki nem görget tovább. Fél perc megírni neki egy sort (kérnék még pár fotót a szobáról és a fürdőről), és a válaszából már kiderülhet, hogy csak a fotók rosszak, a szállás nem.

Hogyan hat a kapcsolataidra

Az első közös ebédnél az anyósod annyit mond a töltött káposztádra, hogy ő több paprikát tenne bele. Két napig főztél, ezért könnyen ítéletnek veszed, és azt hallod ki belőle, hogy nem vagy elég jó ehhez a családhoz. Az anyósod 40 éve főzi ugyanezt, és így próbál beszélgetést kezdeni valakivel, akit még alig ismer. Neked viszont nagy eséllyel egy rideg, kritikus ember lesz belőle, és onnantól a semleges mondatai is támadásnak tűnnek. Ha a munkádról kérdez, ellenőrzést látsz benne, ha elmosogat utánad, kioktatást. Pedig ugyanúgy beszél veled, mint az első ebédnél, csak te már szinte minden mondatában a paprikás megjegyzést hallod.

Új szomszédnál egyetlen reggel is sokat eldönthet. A költözés utáni első reggelen elállja a garázsbejárót, és amikor becsöngetsz, annyit mond, hogy mindjárt, aztán becsukja az ajtót. Miatta egy órát késel a munkából, és talán már el is könyvelted taplónak. Ő aznap hozta haza a kórházból az édesanyját, és éppen a lépcsőn segítette fel a harmadik emeletre. Ha szombat délelőtt fúr, azt ezután már inkább szemtelenségnek érzed, és valószínűleg nem köszönsz neki elsőnek. Egy elállt bejáróból így akár évekig tartó hidegháború is lehet, a szomszéd pedig azt sem tudja, mivel kezdődött.

A szarvhatást két rokonától érdemes elválasztani. Az alapvető attribúciós hiba (angolul fundamental attribution error) az a hajlamunk, hogy amit valaki tesz, inkább a jelleméből magyarázzuk, mint a helyzetből. Ez a hiba egyetlen tettből rossz tulajdonságot csinál, a szarvhatás pedig ezt a tulajdonságot kiterjeszti mindenre, amit még nem láttunk tőle. A negativitás-torzítás a szarvhatásnál jóval tágabb, mert a rossz szinte mindenhol erősebben hat a jónál, nem csak abban, amit emberekről gondolunk.

Mit mértek a kutatók?

Nisbett és Wilson 1977-ben 118 michigani egyetemistával vizsgálták meg, átszínezi-e a rokonszenv azt is, amit valakin látunk, és észrevesszük-e ezt magunkon. Egy belga oktatóról, aki francia akcentussal beszélt angolul, két videóinterjú készült. Az egyikben melegen, lelkesen válaszolt, a másikban hidegen, bizalmatlanul, és minden diák csak az egyiket látta. Utána megkérdezték, megnyerőnek vagy idegesítőnek találják-e a külsejét, a modorát, az akcentusát. A külsejét a meleg változat nézőinek nagy többsége megnyerőnek látta, a hideg változaté idegesítőnek, és a modornál is így jött ki. Az akcentust a hideg változat nézőinek elsöprő többsége idegesítőnek találta, a meleg változat nézőinek viszont csak nagyjából a fele találta megnyerőnek. Egy másik csoport hang nélkül nézte meg a felvételeket, és nekik a külseje meg a modora a két változatban lényegében ugyanolyannak tűnt. A különbséget tehát az okozta, hogy a válaszai alapján mennyire kedvelték meg. A csavar ezután jön. A diákok többsége tagadta, hogy a rokonszenv befolyásolta volna az ítéletét. Sokan éppen fordítva látták az okot. A hideg változat nézői jellemzően úgy gondolták, hogy azért kedvelik kevésbé az oktatót, mert zavarja őket a külseje, a modora és az akcentusa. Igaz, a diákok csak videón látták az oktatót, élőben nem találkoztak vele.

Stewart egy 1980-ban közölt vizsgálatban valódi tárgyalótermekben nézte meg, számít-e a vádlott külseje. A megfigyelői 1975 és 1977 között pennsylvaniai büntetőperekre ültek be. Több szempont szerint pontozták a vádlottakat, köztük a külsejüket is, de nem tudták, hogy a kutatót éppen ez érdekli. A 67 vádlott közül minél rosszabb külsejűnek látták valakit, átlagosan annál szigorúbb büntetést kapott. Az összefüggés gyenge volt, de akkor is megmaradt, amikor a kutató a bűncselekmények súlyosságát is figyelembe vette. Abban viszont, hogy kit mondtak ki bűnösnek, a külsőnek nem látszott nyoma.

Egy 1986-os vizsgálatban Rothbart és Park 150 tulajdonságról kérdezték meg a résztvevőket, hányszor kellene látniuk, hogy valaki így viselkedik, mielőtt elhiszik róla, és hány ellenpélda kellene ahhoz, hogy már ne higgyék. Minél rosszabb volt a tulajdonság, annál kevesebb eset volt elég, és annál több ellenpélda kellett. Tausch és munkatársai 2007-ben azt találták, hogy ez a különbség főleg a jellemnél erős, például abban, hogy megbízható-e valaki. Abban, hogy mennyire ért a munkájához, gyengébb, vagy ki sem jön. Mindkét vizsgálatban a résztvevők csak megbecsülték, hány eset kellene, valódi embert nem ítéltek meg.

Hamermesh és Biddle 1994-ben arra voltak kíváncsiak, meglátszik-e a külső a fizetésen. Nagy amerikai és kanadai felmérések adataiból dolgoztak, amelyekben a kérdező azt is feljegyezte, mennyire jó vagy rossz külsejűnek látja a válaszadót. Akit átlag alattinak vagy csúnyának látott, az óránként átlagosan 5–10%-kal kevesebbet keresett, mint egy hasonló végzettségű, átlagos külsejű ember. Összefüggés ez, nem kísérlet, ezért nem tudni, mennyi belőle az előítélet. Egy rossz benyomásnak nem kell igaznak lennie ahhoz, hogy sokba kerüljön.