Mielőtt elkezdjük

Pár fogalom és két figura, hogy a torzítás-oldalak jobban üljenek.

Ha inkább néznéd, a 2,5 perces bemutatkozó videónkban is szerepel a két rendszer, és az is, miért nem véd, ha tudsz a torzításokról.

Heurisztika és torzítás

Az agyad egész nap döntéseket hoz, a legtöbbre pedig nincs elég ideje és figyelme. Be kell osztania, mire mennyit szán. Ezért rutinokkal dolgozik, vagyis kész, bevált trükkökkel, amikkel gyorsan lehet válaszolni. Ezeket hívjuk heurisztikáknak.

Legtöbbször beválnak. Néha viszont kiszámíthatóan visznek félre. Ez a rendszeres félrecsúszás a kognitív torzítás. A spórolós agy alapfelszereltsége, butasághoz és betegséghez nincs köze. Ezért a legtöbbünknél előjön, nagy eséllyel nálad is.

Tversky és Kahneman 1974-ben három ilyen trükköt írt le, ezekből nőtt ki a torzítás-kutatás. A hozzáférhetőségi heurisztika azt tartja gyakoribbnak, ami könnyebben eszünkbe jut. A horgonyzás egy kiinduló számból indul, és nem igazít rajta eleget. A reprezentativitási heurisztika (representativeness) azt nézi, mennyire hasonlít valami egy jól ismert típusra, és közben elsiklik afölött, milyen ritka ez a típus.

Nem minden tévedés torzítás. A Zaj című könyv (Kahneman, Sibony és Sunstein) lövészcsapatokkal mutatja meg a különbséget. Van, akinek a lövései mindenfelé szóródnak, és van, akinek mindig ugyanarra csúsznak.

Az előbbi a zaj, az utóbbi a torzítás. A zajnál nem tudod, hova megy a következő lövés, a torzításnál viszont sejthető. Ezért lehet a torzításokat egyenként megismerni.

Az 1-es és a 2-es rendszer, a gyors és a lassú

Kahneman két szereplőként írja le a gondolkodást, 1-es és 2-es rendszernek hívja őket. Mi két figurával szemléltetjük.

Sok torzítás úgy születik, hogy az 1-es rávágja a választ, a 2-es pedig ellenőrzés nélkül rábólint.

A boltban meglátod a „40% kedvezmény” táblát, és az 1-es nagy eséllyel már rá is vágta, hogy ez jó vétel. Hogy mennyi volt az ár a múlt héten, és kell-e egyáltalán, az a 2-es kérdése lenne, csak ő ritkán szól közbe.

Otthon a párod annyit mond, „Jó, csináld, ahogy akarod.” Az 1-es a hangsúlyból azonnal eldönti, hogy baj van, és mire a 2-es megkérdezné, tényleg így van-e, sokszor már vissza is szóltál. Lehet, hogy jól hallottad, az is lehet, hogy a párod csak fáradt volt.

Az ismeret nem véd

Még valamit, mielőtt belevágsz. Nézd meg ezt a két vonalat.

Ez a Müller-Lyer-illúzió. Kahneman is ezzel szemlélteti a torzításokat. Hiába tudod, hogy a két vonal egyforma, a felső tűnik hosszabbnak. A torzítások ugyanígy működnek. Attól, hogy ismered őket, még hatnak rád. Legyőzni nem fogod őket, tompítani viszont lehet.

Mit mértek a kutatók?

Az oldal tetején feltett kérdés Shane Frederick 2005-ös, háromkérdéses tesztjéből való (a Rólunk oldal ütős-labdás kérdése is innen való, forintra átírva). A kérdések nem nehezek, csak mindegyikre beugrik egy gyors, rossz válasz. Frederick 3428 embernek tette fel őket, többségük egyetemista volt. Mindhármat csak 17%-uk válaszolta meg jól, az MIT diákjainak is kevesebb mint a fele (48%). A rossz válaszok közül messze a gyorsan beugró volt a leggyakoribb, a gépes kérdésnél a 100 perc.

Pronin, Lin és Ross 2002-ben stanfordi diákokat kérdezett meg nyolc ismert torzításról, köztük a holdudvarhatásról. Egy 9 fokú skálán átlagosan kevésbé tartották magukat érintettnek (5,31), mint az átlagos amerikait (6,75). Egy másik vizsgálatukban 91 diákból 79 átlagon felülinek értékelte magát. Utána elolvasták, hogy ez a hiba az emberek többségénél megjelenik, mégis a 79-ből csak 19 ismerte el, hogy rá is hathatott. A kutatók ezt a torzítás vakfoltjának nevezték (bias blind spot).

Hátha az okosabbakat ez kevésbé érinti. West, Meserve és Stanovich 2012-ben 482 egyetemistán és 265 felnőttön nézte meg. A jobb képességűeknél a vakfolt semmivel sem volt kisebb, inkább kicsit nagyobb.

A torzítást másokon könnyű észrevenni, magunkon a legnehezebb.